Rólunk
Egyszer a közösség és
a természet szeretete összehozott egy maréknyi lelkes marosit…
Ha elkezdünk beszélgetni, kiderül, hogy nem vagyunk egyedül.
Szeretnénk tenni azért, hogy újra épüljenek a kisközösségek. A társadalomnak és az egyénnek nem egymástól elzárkózó családokra van szüksége, hanem hogy minél többféle kapcsolat tükrében újra és újra meg tudjuk vizsgálni önmagunkat. A klímaválság, a változó gazdasági helyzet mind kiszolgáltatottá tesz minket, de összefogással a kisembereknek is van beleszólása a világ alakulásába. És hol jobb ezt kezdeni, mint azokkal az ügyekkel, amelyek a saját lakóhelyünkön érintenek bennünket, egészen közelről?
Reméljük, hogy segítséget tudunk nyújtani a nagymarosi lakosságnak abban, hogy merjenek nyitni egymás felé, beleszólni a közügyekbe, sőt ha kell, kapát, kaszát ragadni… vagy homoklapátot, tollat, ecsetet. Kinek mihez van tehetsége.
Elégedetlenkedés vagy szorongás helyett tenni akarás. Végre nem arra szeretnénk fókuszálni, mit nem lehet megcsinálni, hanem arra, mit tehetünk mi magunk, saját erőből. Ez az erő pedig összefogással hegyeket is megmozgat – még ha apránként is.
Szeretjük a természetet
Nagyon. A Dunánál lakva, erdők ölelésében nem lehetünk elég hálásak azért a sok gyönyörűségért, ami Nagymaroson körbevesz minket. A 2026-os év aszálya viszont ráébreszti az embert, hogy mindez nagyon nem magától értetődő és mennyire függünk most is a természettől.
A természetvédelem ma már nem opcionális, nem lehet tovább haszonállatként kezelni a környezetet. Minden business-nél előbbre való, hogy tisztelettel bánjunk azzal, ami életben tart minket. A MARÉK elutasít minden olyan „fejlesztést”, ami nem ezt az utat követi, helyette támogatjuk a már meglévő értékek megőrzését és a káros szokások környezetbarátra való váltását.
Átláthatóság, közösség
Kiemelten fontosnak tartjuk a lakosság partnerként és felnőttként való kezelését és bevonását a közügyekbe. Célunk, hogy mi magunk is hozzájárulhassunk működésünkkel ahhoz, hogy a helyi ügyek teljes transzparenciát élvezzenek és minden lakó egyformán tájékoztatva és bevonva érezhesse magát a helyi döntésekbe.
Nem hitek és tévhitek, sőt előítéletek mentén, hanem józan ésszel és empátiával nyissunk egymás felé. Ne egy mintát kövessünk, hanem formáljunk saját tapasztalatok alapján saját véleményt. Ha elkezdünk beszélgetni, ne a különbségekre, hanem a közös ügyekre koncentráljunk. A szellemi és lelki egészséghez olyan kapcsolódási halmazokra van szükségünk, amelyek bizonyos ügyek mentén a különbségeik ellenére mégis együtt tudnak működni.
